Könyvfesztivál után már-már hagyományszerűen beesünk a Trombitásba egy SFportalos sörözésre, ha már amúgy is olyan sok SF rajongó kinéz a Millenárisba. Kellemes meglepetés volt, hogy Fonyódi Tibor társaságában Bicskey Lukács is megjelent, kimondottan jófej és közvetlen volt. Mondjuk sci-fi fanokkal nem ez az első találkozása, Star Wars rendezvényen már volt alkalma farkasszemet nézni több száz rajongóval.

Szégyen-gyalázat, de nem tudtam, hogy ő szinkronizált a Star Wars előzménytrilógiában, én ugyanis alapvetően angolul néztem ezeket a filmeket (is). Mindenesetre ő kapta azt nem annyira irigylésre méltó feladatot, hogy Jar-Jar Binks magyar hangja legyen.

Őt szinkronizálni ugyanis nehéz feladat.

Az eredeti hang, Ahmed Best ugyanis gyakorlatilag végig improvizálta a feladatot, itt nem is csak a szöveget csomagoló halandzsára gondolok, hanem a hangszín, hanghordozás, a hangskálán való összevissza ugrálásra. Nah, ezt kövesd le magyar hangként!

Az előzménytrilógia kapcsán egy – akkoriban – meglehetősen szokatlan eljárással kellett szembesülnie a forgalmazónak és a szinkronstúdiónak: a Lucasfilm ugyanis kontroll alatt tartotta a szinkronizálási munkákat is. Eleve kellett egy előzetes casting, aminek során a szinkronstúdió begyűjtötte a szerintük alkalmas színészek hangmintáit, azt elküldték a Lucasfilmnek, ami postafordultával válaszolt, hogy kit javasolnak magyar hangnak. Bicskey Lukácsot javasolták első helyen, az ő akadolyoztatása esetén pedig egy második nevet is megadtak, akit szintén alkalmasnak találtak, de Lukács hangját flexibilisebbnek tartották a feladatra.

Ezzel azonban a Lucasfilmes közreműködésnek csak az első fele volt – amikor eljött a munkálatok ideje, akkor bizony ideküldtek egy supervisort, aki felügyelte a munkát. Aki egy kis mérőeszközzel a kezében felügyelte is – az ő dolga az volt, hogy azt figyelje, a magyar hang működés közben is passzol-e az eredetihez, abban a tartományban mozog-e a hangja abban a jelenetben, ahogy az eredeti hang is.

Extra nehézség is volt persze, konkrétan az, hogy a szinkronizált jelenetekből egy büdös nagy nullát láthattak a színészek. A kép eleve kicsi volt, fekete-fehér, kitakart, telerakva időkódokkal – Jar-Jar Binks figurája át sem jött igazán, valami hosszúhajú emberkének nézett ki, Lukács azt hitte, hogy még hasonlítanak is egymásra. Hát nem.

A supervisor hátul a szinkronrendezőnek mondta, hogy hát igen-igen, Lukácsnak nehéz dolga van, most azért erőteljesebben meg kell dolgoznia a pénzéért, de hát azért utána el lesz ebből egy darabig.

A supervisor előtte végigjárta Európát, ahol más országok Star Wars szinkronját felügyelte. Jar-Jar olasz hangja a gázsiból vett valami újabb Citroent, a spanyol valami kisebb lakást, a német egy újabb BMW-t.

Hogy Lukács mire költötte azt a gázsit, amit ugyanezért a feladatért itthon kapott?

Befizette a következő havi villanyszámlát.

Nohát ezért van az, hogy például egy legendás Szabó Sipos Barnabás is otthagyja a szinkronszakmát, és ezért egyre élvezhetetlenebb minden tévésorozat vagy film, amit szinkronnal látunk. Kevés az olyan produkció, mint a Star Wars, ahol külföldi nyomásra készül jobb szinkron – Gyűrűk Ura és talán az Avatar ment hasonló külsős supervisorral és USA-ba kiküldött casting mintákkal. És ugye ezek a produkciók sem járnak normális pénzzel – itt nem csak a színészgázsit, hanem a nélkülözhetetlen háttérembereket is meg kell említeni, mint a rendező, a fordító és a többi. Annyira nem kap senki normális gázsit, hogy abból már nem is lehet normális munkát letenni az asztalra. Nincs is rá idő – a színész nem kap időt arra, hogy átolvassa a szerepét, on-the-fly kell tolnia a mikrofonba a szöveget, de úgy, hogy ne kelljen másodjára-harmadjára-negyedjére felvenni, mert akkor már pazarolja a drága stúdióidőt. Fordításból is elég az olcsóbb, minek a dramaturg közreműködése, csak viszi a pénzt… és így tovább.

Sajnos a magyar szinkron átkerült a "halottról jót vagy semmit” kategóriába. Nyugodjék békében.